A beteges féltékenység kezelése

|
2012. szeptember 20. - 21:00

A beteges féltékenység kezelése az ún. háromszög-módszer alkalmazásával történik.

Ennek lényegét az alábbi ábra mutatja be.

beteges féltékenység kezelése

1) Ha Ön a féltékeny fél, elsődlegesen a saját magában megjelenő érzésekkel, a féltékenységét kiváltó helyzetekkel, magával a féltékenysége gyökerével kell foglalkoznia. Nagyon fontos, hogy a beteges féltékenység kezelésekor mindig és elsődlegesen saját magán próbáljon változtatni, mert bár a féltékenységből való „kigyógyulás” közös munka eredménye, a párja nem tud Ön helyett egy-egy helyzetben máshogy reagálni.

2) Ha az Ön párja a féltékeny, az nem jelenti azt, hogy csak a párjának kellene változnia. Az Ön személyes felelőssége az, hogy őszintén szembenézzen azzal, hogy a szavai, a tettei előidézhetik-e a párjában a beteges féltékenység felerősödését. Segíti-e a párját a féltékenység kezelésében, vagy inkább csak haragszik rá?

3) És végül fontos az is, hogy a párjával minél többet, minél jobban, minél őszintébben kommunikáljanak, és a féltékenység felerősödésekor közösen tudják megbeszélni, feldolgozni az adott helyzetet.

A beteges féltékenység kezelése tehát egy sok munkát, odafigyelést igénylő feladat a pár mindkét tagjának.

E kezelési módszerről még többet megtudhat, ha most letölti ingyenes ajándékainkat! Kattintson ide most »

AJÁNDÉK!

Jelentkezzen ingyenes féltékenységkezelő
CD-nkért és online tanfolyamunkért, amelyet már közel 3.000-en töltöttek le maguknak.
Lehet tenni a féltékenység ellen!

Ajándék letölthető miniCD
a féltékenység kezelésének háromszögéről
Ajándék minitanfolyam
a féltékenységről
e-mailben

Hová küldhetem?

Keresztnév:

E-mail cím:

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Kövessen a Facebookon is!

Friss bejegyzések