A bélyeg-hatás

|
2010. július 20. - 12:20

A bélyeg hatás azt jelenti, hogy

1) a féltékeny fél hajlamos beállítani a párját úgy, hogy ő például az „örök hűtlen”, „titkolózós”.

2) a másik fél pedig hajlamos elkönyvelni a párját, hogy az „betegesen féltékeny”, „menthetetlen”, „az a célja, hogy tönkretegyen”.

Tehát van valamilyen negatív tapasztaltunk a másikról, és ezért ellátjuk egy bélyeggel, egy általánosítással, azzal, hogy ő örök hűtlen, titkolózós vagy betegesen féltékeny, menthetetlen, az a célja, hogy tönkretegyen.

Mi a gond a bélyegekkel?

Az, hogy ha egy emberre rányomunk egy bélyeget, nem nézünk a dolgok mögé. Már nem olyan fontos átgondolni, hogy vajon a másik hogy gondolja, miért úgy gondolja az adott helyeztet.

A féltékeny fél például egy idő után már nem hallgatja meg a párját, hanem ha történik valamilyen vitára okot adó helyzet, előveszi a bélyeget, hogy például a párja örökké hűtlenkedik, így a konkrét helyzetben feltételezi megint a rosszat a másikról. Ez három dolog miatt is rossz:

1) Ha előveszek egy bélyeget, nem adom meg a másiknak, hogy elmondja a saját álláspontját. Mielőtt beszélnék vele, már eleve van egy véleményem a másikról.

2) Mivel a bélyeg mindig a másik rossz tulajdonságáról szól, ezért leveszi a figyelmet a saját felelősségemről. Nem azon gondolkodom például, hogy vajom mit tettem rosszul, ami miatt ő féltékennyé vált, hanem csak egyszerűen azt gondolom, hogy a párom betegesen féltékeny, és kizárólag ez minden baj forrása.

3) Amikor egy férj rányomja a feleségére azt, hogy betegesen féltékeny, akkor innentől kezdve a férj sajnos nem azon dolgozik, hogy hogyan lehetne megoldani a problémát, hanem már-már elfogadhatónak, véglegesnek tekinti a helyzetet. Ezáltal soha, de soha nem fog megoldódni a probléma.

A bélyegnek tehát az a következménye, hogy az ember magában elkönyveli a párját valamilyennek, és ha jön egy konfliktushelyzetet, úgy gondolja, hogy nincs értelme róla beszélni a másikkal.

Megszűnik a konfliktus megszüntetésére irányuló szándéka.

Persze ez a jelenség nemcsak a féltékenységnél jelentkezik. A legtipikusabb példám erre az, amikor a nő nem akar annyit szeretkezni, mint a férfi. És ilyen esetekben szép lassan alkalomról alkalomra az egyébként teljesen átlagos szexuális vággyal rendelkező hölgyre rákerül az a bélyeg, hogy soha nem akar szeretkezni.

Ugye a helyes az lenne, hogy minden egyes alkalommal, amikor ez a probléma felmerül, a pár leülne és megbeszélné azt. De ez nem történik meg. A férfiban csak erősödik a rossz érzés, és egyre inkább elkönyveli magában a nőt úgy, hogy az nem akar vele szeretkezni.

Feladat!

Ha most visszatérünk a féltékenységhez, és Ön a párjára gondol, lehet, hogy Önnek is eszébe jut egy-egy ilyen bélyeg?

Ha igen, akkor javaslom Önnek, hogy végezzen el egy nagyon egyszerű feladatot:

1) Írja össze azokat a tulajdonságokat, amelyekkel megbélyegezte a párját!

2) Gondolja át, hogy valóban igazak-e a párjára ezek a tulajdonságok, vagy csak Ön könyvelte el a párját olyannak!

AJÁNDÉK!

Jelentkezzen ingyenes féltékenységkezelő
CD-nkért és online tanfolyamunkért, amelyet már közel 3.000-en töltöttek le maguknak.
Lehet tenni a féltékenység ellen!

Ajándék letölthető miniCD
a féltékenység kezelésének háromszögéről
Ajándék minitanfolyam
a féltékenységről
e-mailben

Hová küldhetem?

Keresztnév:

E-mail cím:

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Kövessen a Facebookon is!

Friss bejegyzések